*Thulia*
- Mi történt? - Kérdezte barátnőm, aki már bent ült az osztályterembe, de választ nem tőlem kapta meg.
- Szóval igaz? - lépett be Henna a terembe. - Tényleg, összefeküdtél Parmakoskival?! Azért nem gondolod, hogy ez undorító? A nagybátyád testvére, és még öreg is hozzád!
- Szerintem neked ehhez semmi közöd!- Üvöltöttem az arcába. Reagálni erre semmit nem tudott, mivel becsöngettek és a tanár belépett a terembe. Én is és Ő is leültünk, a helyünkre, ami nekem Letti mellett volt.
- Na és most szépen elmeséled, mi volt ez az egész!
- Szóval. reggel Tommi hozott be iskolába, és mivel Henna ott volt kint nem messze a kocsinktól, és minket bámult, kénytelen voltam megcsókolni Tommit.
-HOGY MICSODA? -hitetlenkedett. - És Ő erre mit szólt?
- Az az igazság, hogy semmit nem tudott rá szólni mivel azonnal kipattantam a kocsiból, és berohantam. - sütöttem le szégyenlősen a szememet.
- Értem... Hmmm ... Ugye tudod, hogy délután, akkor is beszélnetek kell. ÉS a legjobb, ha mindent elmondasz neki.
- Persze, hogy tudom, de félek...
- Thuli!! MINDENT! Mindent el kell mondanod! Viszont, most figyeljünk az órára, mert nemsoká érettségi, és nem szeretnék megbukni. - azzal lezártnak tekintette a témát, és én is rájöttem, hogy délután beszélnem kell Tommival. De mit mondjak....?
*Tommi*
"Ez meg mi volt?" Csak néztem a távolodó Thuli után, aki eddig ismeretlen érzéseket váltott ki belőlem. Ráadásul ezzel a csókkal, teljesen feltüzelte a vágyaimat. Már megint. Az előző húzása -, amibe bevallom én is ludas voltam- az volt, hogy az ölembe ült. Ha akkor nem lépnek be bátyámék, biztos vagyok benne, hogy ott helyben leteperem.
Egész éjszaka nem aludtam. Azzal a tudattal forgolódtam, az ágyban, hogy egy gyönyörű nő van a lakásban, aki tudom, hogy odáig van értem. Ezt a tegnapi telefon beszélgetéséből derítettem ki, amit Lettivel folytatott. Így utólag bevallhatom, hogy nagyon szégyenlem magam, amiért kihallgattam Őket de nem volt szándékos, egyszerűen csal felszerettem volna hívni Sebastiant, de mivel meghallotta a nevem, érdekelt, hogy miről folyt a szó. Akkor csak az volt, bennem, hogy minél hamarabb beszélnem kell vele. És ezt az időpontot reggelre raktam át. Még kapóra is jött nekem, hogy én viszem őt iskolába. Igaz az úton nem beszéltünk, mert bevallom vezetés közben nem szeretek beszélgetni. Aztán megálltunk, és épp belekezdtem volna monológomba, mikor megcsókolt. Hát nem tétlenkedik, az már egyszer biztos. Mind egy. Jobb ha megyek haza.
Fogtam magam, és elindítottam a kocsit. Nővéremék háza előtt leparkoltam, és nem álltam be a garázsba, mer körvonalazódott bennem, a tervem.
- Szia Kharo! - léptem be a lakásba.
- Szia Tommi. Hogy hogy nem álltál be a garázyba?
- Mert nemsoká indulok Svájcba. Sebastiannak szüksége van rám.
- De ...Mi lesz...Miért... Tommi... és Thuli? - kérdezte kétségbe esetten.
- Ne aggódj. Elviszem magammal, viszont akkor ezt a két hetet ami még hátravan az érettségiig ki kéne vennie.
- Rendben. Beszélek az igazgatóval. - egyezett bele sógornőm.
- Addig én összepakolok, ja és szeretnék délután elindulni,szóval jó lenne, ha Thulia is hazajönne. Érte mennél?
- Öööö ...Igen...De Tommi mi ez a nagy sietség?
- Mondtam már! Sietnem kell Sebastianhoz. - tekintettem a témát lezártnak, és felmentem a szobámba összepakolni.Még hallottam, ahogy Kharo elhajt a kocsimmal. "Akkor kezdjük...Nem fog velem senki szórakozni...Főleg nem egy kislány..."
*Thulia*
Már a második órára csengettek be, de nekem még mindig a reggeli csók járt az eszembe. Tíz perce mehetett az óra, mikor, az igazgató belépett és váltott pár szót a tanár nővel.
- Thulia, ha lennél szíves velem jönni. - fordult felém. Felálltam és elindultam kifelé.
- Szerintem a könyveidet is, hozd. - Intézte felém mondandóját. Nem értettem, hogy miről van szó, de ezzel nem voltam egyedül. - Nos mivel Thulia a Red Bull raicing Forma 1-es csapatánál fog dolgozni, és a csapat már igényt tart a szolgálataira, így osztálytársatok a következő két hétben már nem lesz veletek. - mondta inkább az osztálynak mint sem nekem. "Hogy micsoda???? Én erről miértr nem tudok?"
- Vagy inkább más tart rá igényt. - Jegyzet meg epésen Henna.
- Henna kisasszony ha lehetne a hozzászólásait tartsa meg magának. - korholta le őt az igazgató, majd felém fordult. - Ha lehetne most már induljunk. - azzal kiment a teremből, és én követtem őt, még egy utolsó pillantást vetve az osztályra és Lettire, aki ugyan úgy meg volt rökönyödve, mint én.
Amint kiértem az osztály teremből a folyosón Nagynénémet pillantottam meg. Látta rajtam, hogy én sem értem ezt az egészet, és ezzel Ő sem volt másképp. Elköszöntünk az igazgatótól és hazafelé vettük az irányt. Már fél úton jártunk, mikor volt erőm megszólalni.
- Miért sietünk ennyire? Nem az volt, hogy csak érettségi után kezdek el ott dolgozni?
- Őszinte leszek Thuli, nem tudom miért csinálja ezt. Nekem azt mondta, hogy Sebastianhoz kell mennie, de szerintem nem mond igazat. Mint ha mérges lenne.... tettél valamit? - kérdezte Kharo. " A csók lenne?"
- Nem ... nem tettem semmit. - hajtottam le a fejem, és már féltem mi lesz otthon.
Nem is csalódtam nagyot, mert otthon egy dühös szőkeséget találtunk. Tommi már össze volt pakolva és a nappaliba várt.
- Thuli! siess! - szólt rám köszönés nélkül. - Szeretnék mi hamarabb indulni.
- Megyek és pakolok is. -adtam be a derekam, mert jobbnak láttam, ah most nem vitatkozok vele. " Vajon miért dühös?"
- Segítek - indult el Nagynéném is felfelé.
- Nem kell. Khatró ha lennél szíves csomagolj nekünk valami ennivalót, mert csak későn érünk haza hozzám. Majd én segítek neki.
- Hát persze... - mondta nagynéném megszeppenve. Én sem értette Tommit, aki ebben a pillanatban elindult a szobám felé.
szája szélén.
Nagy nehezen sikerült bepakolnom az összes olyan holmit, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz. Majd Tommi felé fordultam.
- Kész vagyok! Indulhatunk.
Remek! Már azt hittem soha nem fejezed be! - mondta, majd felpattant az ágyamról, és a bőröndömmel a kezében leviharzott a kocsihoz. Én lementem a konyhába ahol Kharó, már egy egész seregre való szendvicset csinált nekünk.
- Köszönöm. - Léptem oda hozzá.
- Ugyan már! Ezek csak szendvicsek.- mondta de mind a ketten tudtuk, hogy nem a szendvicseket köszöntem meg én sem.
Sírva borultunk egymás nyakába, mert mind a ketten tudtuk, hogy valaminek itt vége szakad. Ő csak reménykedni tudott, hogy Nekem jó lesz, de én ebbe annyira nem bíztam. Ekkor Tommi lépet a konyhába, és zavarta meg a köztünk lévő meghittséget.
- Jó lenne, ha indulhatnánk. - Szólt nekem. - A többi holmidért majd visszajövünk. De most mennünk kell.
- Milyen többi holmiért?
- Hát amiket itt hagytál.
- De hiszen ez az otthonom. - értetlenkedtem én is és nagynéném is.
- Már nem. Ezentúl velem fogsz élni a svájci otthonomba.- jelentette ki olyan természeteséggel és hévvel, ami engem nagyon megrémített.
Tudom, hogy ne maradhatok itt, mivel nagynénémnek is és nekem is ez a legjobb, ha elmegyek, de félek. Most már ezt az egészet nem tartom olyan jó ötletnek, mint eddig
Nem is volt időnk egyikünknek sem reagálni a történtekre, mert Tommi a szendvicseket meg a kávét felkapva elindult kifelé a kocsihoz. Követtem őt ugyan de a szívem egyre hevesebben dobogott. " Ha beülök a kocsiba, már nincs visszaút. Megéri?"
Nem tehettem mást. Egy gyors búcsúzkodás után már el is foglaltam a helyem Tommi mellett az anyósülésen és amint a szőke finn elindult az autóval döntésem már végérvényessé vált. A kocsival, ami elindult Svájc felé én is elindultam az új életem felé... Nem is tudtam még ekkor, hogy vezetőnk egy és ugyan az....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése