1. Fejezet A nagy lehetőség

*Thulia*

-          Tulia! Gyere le a szobádból! Nem gubbaszthatsz állandóan odafent!  - szólt fel nagybátyám.

Én Tulia Pohla vagyok.  Nagybátyámékkal élek, közel két hónapja, mivel szüleim egy autóbalesetben életüket vesztették.  Mivel még nem vagyok  tizennyolc éves így anyukám nővére lett a gyámom férjével Atti Parmakoskival. Itt élünk Finnország egyik legszebb városában Porkkala. Ez volt az a hely, ahová mindig is vágytam de nem ilyen áron.

-          Ezen az áron nem kell a boldogság! – vágtam földhöz a kezem ügyébe akadó első tárgyat, ami jelen esetben egy váza volt, és megint elkezdtem sírni. A következő pillanatban, már nyílt is az ajtó, és nénikém, Kharolin lépett be rajta.  Nem érzékeltem semmit a külvilágból, csak annyit, hogy valaki felemel, és az ágyamra fektet. Öt perc múlva már aludtam is…

*Tommi*

 - Thulia! Gyere le a szobádból! Nem gubbaszthatsz állandóan odafent! – kiabált fel bátyám neveltlányának a nappaliból. – Na mesélj öcskös! Régen láttalak! Mi van veled a szágudó cirkuszban!

- Semmi! Élvezem ott az életet, nagyon szeretek ott dolgozni, és Sebastiannál jobb munkatársat nem is tudnék elképzelni.

-Örülök, hogy jól érzed magad!

-Én is. De most már inkább mesélj te! Thulia tényleg itt lakik veletek?

-Igen itt, tudod a szülei …. – de itt testvérem el akadt a mondanivalójában. Őt is fájón érintették a történtek. Bevallom engem is megrázott, mikor meghallottam, pedig nem is voltunk olyan kapcsolatban, sőt… Szinte alig találkoztunk. Legutóbbi találkozásunk is három évvel ez előtt volt egy karácsonyi vacsorán. Azóta vagy én nem értem rá mikor ők itt voltak, vagy Ők nem értek rá, mikor én itt voltam. Thuliát is akkor láttam utoljára. Akkor még aranyos kislány volt, ami bátyám szerint teljesen megváltozott az utóbbi időben.

Ekkor egy hatalmas csörömpölést hallottunk fentről. Kharolin volt az első aki a lépcsőhöz szaladt, majd én következtem és a sort Atti  zárta. Amint beléptem a szobába a döbbenet cikázott át rajtam. Egy teljesen összetört fiatal nőt láttam, aki a földön ült sírva. Összeszorult a látványtól a szívem. Atti feleségét próbálta kihúzni a szobából, mind a ketten jobbnak láttuk, ha ezt nem nézi végig, eközben én Thuliat raktam fel az ágyra.  Alig öt perc után már el is aludt. Egy ideig csak néztem a lányt. Ahogy így pihen egész nyugodtnak látszik az arca, ami sokkal szebb látványt nyújtott így. „Nem mondom, nagyon csinos lány” – gondoltam – „ Na de Tommi Parmakoski! Hol jár az eszed!!!!  Hiszen ő sokkal fiatalabb nálad.”  Jobbnak láttam, ha nem nézem tovább az alvó szépséget, inkább lementem a konyhába testvéremékhez. Kharo ugyan olyan zaklatott volt, mint mikor testvérem kihozta a szobából.

-          Szerintem fektesd le! – ajánlottam. Atti csak bólintott, majd tíz perc múlva vissza is tért. Az Ő arca is elég nyúzott volt. Gondolom nem ez az első eset, sőt szerintem már volt ilyen több is.

A hosszú csendet végül ő törte meg.

-          Nem jó ez így! – Temette arcát a kezébe.  – Minden nap ez van. Thuli kezelhetetlen, Kharo meg….Nos lassan ő is egy ideg roncs lesz. Én meg csak nézem mit csinálnak magukkal, és egymással. Nem tudom milyen érzés, mivel nem az én testvérem halt meg, de azt tudom, hgy Kharo nagyon szenved. Főleg úgy, hogy Thuli itt van.

Ekkor nekem eszembe jutott valami.

-          Te Atti! Azt hiszem megtaláltam a megoldást.

-          És mi lenne az? – kapta fől a fejét.

-          Thuliat elviszem magammal! Ha jól tudom, már csak  egy hónap van hátra neki az iskolából. Utána meg a nyarat tölthetné velem az F1-ben.

-          Nem is tudom… Biztos, hogy jó ötlet? – kérdezte eléggé bizonytalan hangon.

-          Igen, véleményem szerint jó ötlet, mivel így az ő életében is lesz egy kis változatosság, és Kharo is megnyugodhat egy kicsit.

-          Rendben van! Majd megbeszélem Kharoval este ezt az egészet – egyezett bele némi hezitálás után.  – De most már csinálni kéne valami vacsorát. Vagy szerinted inkább rendeljünk?

-          Én a rendelés mellet szavazok. – nevettem. – Különben is, nem soká kezdődik a hoki döntő. Ideje lenne bekapcsolni a TV-t. – azzal gondtalanul elindultunk a nappaliba, nem is sejtve, hogy valaki kihallgatta beszélgetésünket…

*Thulia*

Ahogy vissza léptem a szobámba, de még mindig a hallottakon járt az agyam. Nem tudom, hogy jó ötlet lenne- e elmenni Tommival, de azt tudtam, hogy itt nem maradhatok. Igaza van nagybátyámnak. Kharot sem idegelhetem tovább, és nekem is rossz ez a sok emlék, amik állandóan felsértik a sebeimet. 

Sokáig hezitáltam még, de végül úgy döntöttem megyek. „Fel kell hívnom Lettit.” Azzal már tárcsáztam is legjobb barátnőm számát.

-          Igen tessék! – szólalt meg a vonal túlsó oldalán a régen hallott hang.

-          Szia Letti! Itt Thuli! – köszöntem. A vonal túlsó végén néma csernd volt a válasz. – Zavarlak?

-          Jaj nem dehogy is! Thuli! Annyira hiányzott már a hangod! És te is nagyon hiányzol! Nagyon örülök, hogy végre hívtál.- lelkendezett Lertti.

-          Nekem is nagyon hiányoztál! – mondtam, és csak most döbbentem rá arra, hogy ennek mekkora valóság alapja van.

-          Na de mesélj mi van veled!

-          Képzeld… - és ezzel a lendülettel elmeséltem neki, mindent a ma történtekről egészen Tommi ajánlatáig.

-          Várj! Ez az a Tommi…? -  kérdezte barátnőm. Ő volt az az egyetlen ember aki tudott a titkomról, hogy mit is jelent nekem Tommi.

-          Igen Ő az! – válaszoltam és a fülem tövéig elpirultam.

-          Na! Csajszi! Akkor meg!?! Mond azt, hogy igent mondasz majd ha téged is megkérdeznek!

-          Persze, hogy azt mondok.

-          Ugye tudod, hogy piszok mázlista vagy!

-          Azért én ezt nem így érzem… - szontyolódtam el.

-          Igazad van sajnálom … - lohadt le az ő lelkesedése is. „ jaj istenem ezt megint jól megcsináltam! „

-          Figyelj! Lenne egy kérésem! El jönnél velem vásárolni ruhákat? Tudod, valamit be kéne újítani. – közöltem. Tudtam, hogy erre azonnal vevő lesz, és nem is kellet csalódnom. Nyomban visszatért a lelkesedése.

Húsz perc múlva, miután már megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk  vásárolni, bontottam a vonalat és úgy láttam jónak ha lemegyek a nappaliba. Illene csatlakozom a társasághoz. 

Akkor már nagynéném is lent volt, és férje mellett a nagyobb kanapét befoglalták. Köszöntem nekik, és a konyhába vonultam, hogy valami ennivalót keressek magamnak, mert már  reggel óta nem ettem semmit. Ahogy kint tébláboltam éreztem, hogy valaki figyel. Nem is tévedtem sokat, mivel Tommi állt az ajtóban. Azonnal hevesebben kezdett verni a szívem.

-          Szia Thuli! – köszönt, azon a hangon, amit már évek óta nem felejtettem el. – Jobban vagy már?

-          Szia Tommi! Igen köszönöm. ÉS sajnálom, hogy így kellet látnod. – mondtam, és éreztem, hogy arcom a pipacsvörös színt veszi fel.

-          Nem kell szégyellned magad. – jött közelebb. Örültem, hogy vörös színemet ennek tudja be, mert így legalább fogalma nincs arról, hogy valójában mind ezt ő váltotta ki belőlem.  Vagy is a személye. – Thuli, figyelj! Lenne egy ajánlatom a számodra. Lesz időd megfontolni, szóval egyenlőre csak annyit kérek, hogy hallgass végig.

-          Rendben – egyeztem bele, pedig már tudtam is, hogy mi lesz a kérése.

-          Szóval arról lenne szó, hogy nekem kéne egy asszisztens az F1-be. És én rád gondoltam. Nem kell azonnal válaszolnod, csak kérlek fontold meg a…

-          Rendben! Benne vagyok. – mondtam mosolyogva. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött, de örültem neki, hogy ilyen reakciót váltottam ki belőle. – Viszont elmondanád, hogy pontosan mi is lenne a feladatom.

-          Persze. Szóval jönnél velem minden versenyre. Segítenél nekem Seb mellet is és intézni az ügyeket, amiket eddig nekem kellet – hadarta el egyszuszra, de még mindig érződött rajta a meglepettség.  – Arra gondoltam, hogy a suli vége után közvetlen az első versenyen már kezdhetnél is.

-          Oké! Nekem tökéletes. És Tommi – szóltam a már indulni készülő szőkeség után. – Köszönöm, hogy rám gondoltál. Ígérem nem fogsz bennem csalódni.

-          Ebben én is biztos vagyok.- mosolygott rám, amitől nekem ismét elkezdett rogyadozni a térdem.

Még vagy fél órát szöszmötöltem a konyhába, aztán fogtam magam és felmentem a szobámba. Gyorsan megfürödtem, és  úgy döntöttem jobb ha elteszem magam holnapra, mert elég mozgalmas napnak nézek elébe. Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire..