5. Fejezet : Beköltözés

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom ezt a részt, de az érettségik miatt nagyon el voltam havazva. Nos örömmel tudatom veletek, hogy végeztem az írásbelikkel, és már csak a szóbelik vannak hátra! :) Remélem jól fognak azok is sikerülni! :) Tényleg nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam részt, de ezentúl rendszeresen fogok hozni, hogyha ti is úgy akarjátok! Na de nem húzom tovább! Jó olvasást! :)






Nemsokára meg is érkeztünk Tommi svájci otthonába. Őszintén szólva nagyon örültem annak, hogy befejeztük az utazást, mert szinte egész idő alatt egyszer sem szóltunk egymáshoz.

Ahogy kipakoltuk a bőröndöket én besiettem a házba.

- Melyik lesz az én szobám? A szokásos? - Kérdeztem Tommit, és elindultam az emeletre abba a szobába, amibe akkor aludtam mikor itt jártam.

-Nem! A Te szobád a mellettem lévő szoba lesz, tudod, amelyikkel közös a fürdőszobám. - mondta a finn és a holmimat máris vitte az említett helység felé. Megmondom őszintén köpni nyelni nem tudtam az illetődségtől. Ez a szoba volt az a hely, amire a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ide leszek elszállásolva. Három hálószoba volt még a házba Tommién kívül, és ezek közül kettőnek külön fürdőszobája volt. Kivéve ennek.

Amint beléptünk a hatalmas helységbe a szemem azonnal a szoba közepén elterülő franci ágyon állapodott meg. Gondolataim és képzeletem ezerfelé cikázott, aminek hatására arcomba szökött a vér. Tommi ezt észre is vette, és ami a legmeglepőbb, ennek hangot is adott.

- Ne ábrándozz! Ha az meg is fog történni nem ebben az ágyba. - lépett mögém suttogva.- A saját ágyamban akarlak.

Azonnal meghűlt ereimbe a vér és válaszolni sem tudtam erre, de nem is volt időm rá, mert mire megfordultam Tommi már nem volt a szobába, és mint később kiderült a lakásban sem.

Miután sikerült helyretennem a gondolataimat, úgy döntöttem valami hasznossal ütöm el az időt, így először kipakoltam a holmimat. Mire végeztem egész lakájossá tettem  a szobát, melyet a rendelkezésemre bocsájtottak. Már jócskán estefelé járt, de Tomminak még se híre, se hamva nem volt. Úgy döntöttem csinálok valami vacsorát, mert nem fogok erre a lökött emberre várni. Benéztem a hűtőbe. Semmi mást nem találtam, csak azt amit Kharo csomagolt nekünk, meg egy pár szem zöldséget. A legjobb, amit kitudok ebből hozni ha csinálok a húsos szendvicsekhez salátát. Az is jobb mint a semmi. Éppen a paprika felszeletelésével bajlódtam, mikor kinyílt az ajtó, és Tommi lépett be rajta.

- Nocsak Thula. Valami hasznosat is tudsz csinálni?- kérdezte gúnyosan. Bevallom őszintén nem értettem a mai viselkedését, és fájt is ahogy bánt velem.

- Tommi! Mond meg nekem, hogy valójában mi bajod van velem? Ha ennyire utálsz miért hívtál el magadhoz!? - fordultam felé könnyezve.

- Ugyan Thula! Ne játszd meg magad! Te is nagyon jól tudod, hogy nem utállak.- Lépett felém- Az az igazság, hogy a vágyon kívül semmit nem érzek irántad. - Suttogta, és a következő pillanatba már az ajka az ajkamon volt. Első meghökkenésem után, még el akartam magamtól tolni, de a mozdulat simogatásba váltott át és akaratom ellenére viszonoztam a csókját. A finn nekidöntött a konyha pultnak és a becézgetést a nyakamon folytatta tovább. Ahogy végigcsókolta azt egy halk sóhaj hagyta el a számat. A mennyekben éreztem magam, de legalább is három méterrel a föld felett lebegtem. "Végre az a férfi akiért a szívem dobogott észrevett" A következő pillanatban viszont szembejutott az utolsó mondata. Ez adott erőt ahhoz, hogy el lökjem magamtól. Ahogy a szemébe néztem gúnyt véltem felfedezni benne és ez még jobban fájt, mint az amit velem tett. Nem érdekelt, hogy ott hagyok csapot-papot felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót.

"Hogy tehette ezt? Mit tettem? Mivel érdemeltem ezeket ki? " Ezek és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejembe míg álomba sírtam magam...

4. fejezet "START"

Sziasztok meghoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek :$ :) Komiknak nagyon örülnék:$ Hacsak a chat be de jól esne, hogy mit szóltok hozzá. NA de nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! :D




*Thulia*


- Mi történt? - Kérdezte barátnőm, aki már bent ült az osztályterembe, de  választ nem tőlem kapta meg.
- Szóval igaz? - lépett be Henna a terembe. - Tényleg, összefeküdtél Parmakoskival?! Azért nem gondolod, hogy ez undorító? A nagybátyád testvére, és még öreg is hozzád!
- Szerintem neked ehhez semmi közöd!- Üvöltöttem az arcába. Reagálni erre semmit nem tudott, mivel becsöngettek és a tanár belépett a terembe. Én is és Ő is leültünk, a helyünkre, ami nekem Letti mellett volt.
- Na és most szépen elmeséled, mi volt ez az egész! 
- Szóval. reggel Tommi hozott be iskolába, és mivel Henna ott volt kint nem messze a kocsinktól, és minket bámult, kénytelen voltam megcsókolni Tommit.
-HOGY MICSODA? -hitetlenkedett. - És Ő erre mit szólt? 
- Az az igazság, hogy semmit nem tudott rá szólni mivel azonnal kipattantam a kocsiból, és berohantam. - sütöttem le szégyenlősen a szememet.
- Értem... Hmmm ... Ugye tudod, hogy délután, akkor is beszélnetek kell. ÉS a legjobb, ha mindent elmondasz neki.
- Persze, hogy tudom, de félek...
- Thuli!! MINDENT! Mindent el kell mondanod! Viszont, most figyeljünk az órára, mert nemsoká érettségi, és nem szeretnék megbukni. - azzal lezártnak tekintette a témát, és én is rájöttem, hogy délután beszélnem kell Tommival. De mit mondjak....?


*Tommi*


"Ez meg mi volt?" Csak néztem a távolodó Thuli után, aki eddig ismeretlen érzéseket váltott ki belőlem. Ráadásul ezzel a csókkal, teljesen feltüzelte a vágyaimat. Már megint. Az előző húzása -, amibe bevallom én is ludas voltam- az volt, hogy az ölembe ült. Ha akkor nem lépnek be bátyámék, biztos vagyok benne, hogy ott helyben leteperem.
 Egész éjszaka nem aludtam. Azzal a tudattal forgolódtam, az ágyban, hogy egy gyönyörű nő van a lakásban, aki tudom, hogy odáig van értem. Ezt a tegnapi telefon beszélgetéséből derítettem ki, amit Lettivel folytatott. Így utólag bevallhatom, hogy nagyon szégyenlem magam, amiért kihallgattam Őket de nem volt szándékos, egyszerűen csal felszerettem volna hívni Sebastiant, de mivel meghallotta a nevem, érdekelt, hogy miről folyt a szó. Akkor csak az volt, bennem, hogy minél hamarabb beszélnem kell vele. És ezt az időpontot reggelre raktam át. Még kapóra is jött nekem, hogy én viszem őt iskolába. Igaz az úton nem beszéltünk, mert bevallom vezetés közben nem szeretek beszélgetni. Aztán megálltunk, és épp belekezdtem volna monológomba, mikor megcsókolt. Hát nem tétlenkedik, az már egyszer biztos. Mind egy. Jobb ha megyek haza.
Fogtam magam, és elindítottam a kocsit. Nővéremék háza előtt leparkoltam, és nem álltam be a garázsba, mer körvonalazódott bennem, a tervem. 
- Szia Kharo! - léptem be a lakásba. 
- Szia Tommi. Hogy hogy nem álltál be  a garázyba?
- Mert nemsoká indulok Svájcba. Sebastiannak szüksége van rám.
- De ...Mi lesz...Miért... Tommi... és Thuli? - kérdezte kétségbe esetten.
- Ne aggódj. Elviszem magammal, viszont akkor ezt a két hetet ami még hátravan az érettségiig ki kéne vennie.
- Rendben. Beszélek az igazgatóval. - egyezett bele sógornőm.
- Addig én összepakolok, ja és szeretnék délután elindulni,szóval jó lenne, ha Thulia is hazajönne. Érte mennél?
- Öööö ...Igen...De Tommi mi ez a nagy sietség?
- Mondtam már! Sietnem kell Sebastianhoz. - tekintettem a témát lezártnak, és felmentem a szobámba összepakolni.Még hallottam, ahogy Kharo elhajt a kocsimmal. "Akkor kezdjük...Nem fog velem senki szórakozni...Főleg nem egy kislány..."


*Thulia*




 Már a második órára csengettek be, de nekem még mindig a reggeli csók járt az eszembe. Tíz perce mehetett az óra, mikor, az igazgató belépett és váltott pár szót a tanár nővel.
- Thulia, ha lennél szíves velem jönni. - fordult felém. Felálltam és elindultam kifelé.
- Szerintem a könyveidet is, hozd.  - Intézte felém mondandóját. Nem értettem, hogy miről van szó, de ezzel nem voltam egyedül. - Nos mivel Thulia a Red Bull raicing Forma 1-es csapatánál fog dolgozni, és a csapat már igényt tart a szolgálataira, így osztálytársatok a következő két hétben már nem lesz veletek. - mondta inkább az osztálynak mint sem nekem. "Hogy micsoda???? Én erről miértr nem tudok?"
- Vagy inkább más tart rá igényt. - Jegyzet meg epésen Henna.
- Henna kisasszony ha lehetne a hozzászólásait tartsa meg magának. - korholta le őt az igazgató, majd felém fordult. - Ha lehetne most már induljunk. - azzal kiment a teremből, és én követtem őt, még egy utolsó pillantást vetve az osztályra és Lettire, aki ugyan úgy meg volt rökönyödve, mint én.
Amint kiértem az osztály teremből a folyosón Nagynénémet pillantottam meg. Látta rajtam, hogy én sem értem ezt az egészet, és ezzel Ő sem volt másképp. Elköszöntünk az igazgatótól és hazafelé vettük az irányt. Már fél úton jártunk, mikor volt erőm megszólalni.
- Miért sietünk ennyire? Nem az volt, hogy csak érettségi után kezdek el ott dolgozni? 
- Őszinte leszek Thuli, nem tudom miért csinálja ezt. Nekem azt mondta, hogy Sebastianhoz kell mennie, de szerintem nem mond igazat. Mint ha mérges lenne.... tettél valamit? - kérdezte Kharo. " A csók lenne?"
- Nem ... nem tettem semmit. - hajtottam le a fejem, és már féltem mi lesz otthon.
Nem is csalódtam nagyot, mert otthon egy dühös szőkeséget találtunk. Tommi már össze volt pakolva és a nappaliba várt.
- Thuli! siess! - szólt rám köszönés nélkül. - Szeretnék mi hamarabb indulni. 
- Megyek és pakolok is. -adtam be a derekam, mert jobbnak láttam, ah most nem vitatkozok vele. " Vajon miért dühös?"
- Segítek - indult el Nagynéném is felfelé. 
- Nem kell. Khatró ha lennél szíves csomagolj nekünk valami ennivalót, mert csak későn érünk haza hozzám.  Majd én segítek neki.
- Hát persze... - mondta nagynéném megszeppenve. Én sem értette Tommit, aki ebben a pillanatban elindult a szobám felé.
szája szélén. 
Nagy nehezen sikerült bepakolnom az összes olyan holmit, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz.  Majd Tommi felé fordultam.
- Kész vagyok! Indulhatunk.
Remek! Már azt hittem soha nem fejezed be! - mondta, majd felpattant az ágyamról, és a bőröndömmel a kezében leviharzott a kocsihoz. Én lementem a konyhába ahol Kharó, már egy egész seregre való szendvicset csinált nekünk.
- Köszönöm. - Léptem oda hozzá.
- Ugyan már! Ezek csak szendvicsek.- mondta de mind a ketten tudtuk, hogy nem a szendvicseket köszöntem meg én sem.
Sírva borultunk egymás nyakába, mert mind a ketten tudtuk, hogy valaminek itt vége szakad. Ő csak reménykedni tudott, hogy Nekem jó lesz, de én ebbe annyira nem bíztam. Ekkor Tommi lépet a konyhába, és zavarta meg a köztünk lévő meghittséget.
- Jó lenne, ha indulhatnánk. - Szólt nekem. - A többi holmidért majd visszajövünk. De most mennünk kell.
- Milyen többi holmiért? 
- Hát amiket itt hagytál.
- De hiszen ez az otthonom. - értetlenkedtem én is és nagynéném is.
- Már nem. Ezentúl velem fogsz élni a svájci otthonomba.- jelentette ki olyan természeteséggel és hévvel, ami engem nagyon megrémített. 
Tudom, hogy ne maradhatok itt, mivel nagynénémnek is és nekem is ez a legjobb, ha elmegyek, de félek. Most már ezt az egészet nem tartom olyan jó ötletnek, mint eddig
Nem is volt időnk egyikünknek sem reagálni a történtekre, mert Tommi a szendvicseket meg a  kávét felkapva elindult kifelé a kocsihoz. Követtem őt ugyan de a szívem egyre hevesebben dobogott. " Ha beülök a kocsiba, már nincs visszaút. Megéri?"
Nem tehettem mást. Egy gyors búcsúzkodás után már el is foglaltam a helyem Tommi mellett az anyósülésen és amint a szőke finn elindult az autóval döntésem már végérvényessé vált. A kocsival, ami elindult Svájc felé én is elindultam az új életem felé... Nem is tudtam még ekkor, hogy vezetőnk egy és ugyan az....

3. fejezet. Mi volt ez?

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek, és a végén nem köveztek meg érte. :$ Viszont egy-két kommentenk igazán örülnék, mert tudom, hogy olvassátok ugyan a blogot, de jól esne:$ Előre is köszi :) Puszi nektek:$








A lendület hatására visszaestem a kanapéra. egyenesen a fekvő Tommi ölébe. Mind a ketten megvoltunk szeppenve a kialakult helyzetnek hatására. Nem is tudom meddig ülhettünk ott, egymás karjaiban, mert számomra a másodpercek úgy teltek, hogy észre sem vettem a körülöttem történő eseményeket.
- Hát ti meg mit kerestek itt?  ÍGY? - kérdezte egy hang az ajtóból. Mikor odafordultunk nagy nénéméket láttuk, akik elég érdekesen néztek ránk. Ők sem tudták elképzelni, hogy mi is történhetett itt. 
 - Semmit - ugrottam ki Tommi öléből, és rohantam fel a szobámba senkivel nem törődve. Aznap este már nem is mentem le, csak barátnőmmel beszéltem telefonon.
 - Thuli, na mesélj mi volt, miután hazaértél?  - támadott le azonnal, amint felvette a telefont.
- Áhh semmi... - hazudtam. de úgy látszik nem jól.
- Ahha, persze semmi! Na akkor most mond el légyszíves, hogy mi volt!
- Rendben. Szóval, amikor hazajöttem senki nem volt itthon. Körbenéztem mindenhol a lakásba és a nappaliba Tommit megtaláltam, de ő éppen az igazak álmát aludta...Jaj! Olyan édesen alszik! 
- A lényeget te csaj! 
- Rendben... Szóval ott aludt, én meg betakargattam, és végígsímitottam a mellkasán....
- Hogy mit csináltál???????
- Igen jól hallottad... - pirultam bele. - Szóval miután épp elindultam volna fel a szobámba, megfogott és visszahúzott magához, a nagy lendülettől meg beleestem az ölébe....- itt elhallgattam, és tartottam egy kis hatás szünetet. 
- De végül is mi történt??? Mondjad már!!! 
- Nyugi, semmi...épp ez a baj... Kharoék akkor léptek a nappaliba, és zavaromba felszaladtam a szobámba... Olyan hülyének érzem magam...
- De miért? Nem vagy hülye. SŐT! Kimondottan szerencsés vagy, mert egy szexisten nagybátyád van, egy kedves nagynénéd, és egy olyan pasival fogsz gyakorlatilag együtt élni, aki minden korunkbeli nő álma a városba. Mit akarsz még? 
- Aranyos vagy, hogy le szexistenezted a nagybátyámat - nevettem, és próbáltam el - terelni a beszélgetést Tommiról, de úgy látszik ez a nőszemély a vonal túlsó végén hathatatlan.
- Ne terelj! A lényeg az, hogy segítek neked! 
- Még is miben? - értetlenkedtem, hiszen tényleg nem tudtam, hogy miben tudna Ő nekem segíteni.
- Miben-miben? Hát abban, hogy Tommit meghódítsd magadnak! 
- Hogy MI?!?!
- Jól hallottad. És ezt már el is fogjuk kezdeni... na figyelj elmondom, hogy hogy lesz.....- azzal bele kezdett hosszú monológjába, amire nem is figyeltem oda az az igazság, mert még mindig a nappalis jelenet járt az agyamba, amire nem találtam magyarázatot. "De mit is kell megmagyaráznom magamnak?" Azt a fényt ami megcsillant a Szőkeség szemében. Mert igen is, hogy megcsillant ott valami.
- Thulia! Figyelsz te rám?! - kérdezte Letti.
- Persze! Mit is mondtál ne haragudj...- Kérdeztem vissza, mert fogalmam nincs, hogy miről beszélt.
- Áh semmi, de szerintem inkább most feküdj le, mert holnap iskola.
- Jó rendben. Igazad van. Akkor holnap találkozunk. Szia! - Köszöntem el és öt perc múlva már az igazak álmát aludtam.
Reggel telefonom csörgésére ébredtem. Amint kinyomtam az ébresztőt, legszívesebben visszafeküdtem volna, de legjobban azt utálom, hogyha valahonnan elkések, és az iskolából nem is lenne tanácsos. Gyorsan felöltöztem, és megcsináltam a hajam, ami egy laza fésülködésből állt, valamint próbáltam emberi arcot varázsolni egy kevés sminkel magamra, és bevallom a hatás nagyon is tetszett még magamnak is. 
Lerohantam a lépcsőn, egyenesen a konyhába, ahol már ismét mindenki reggelizett. 
- Jó reggelt. - Köszöntem.
- Jó reggelt, Thula. Gyere reggelizni! - mondta, nagynéném. 
- Hmm de finom illata van! Mit csináltál reggelire? - kérdeztem felé fordulva.
- Nem én csináltam a reggelit. - mondta mosolyogva Kharo.
- Akkor ki? - nyögtem ki két falat között nagy nehezen, mivel inkább az ízeket élveztem ki, mert annyira isteni finom volt a palacsinta, mint ahogy gondoltam. 
- Tommi. ma ő főzött. Mire lejöttem kész is volt. - mosolygott még mindig. 
- Isteni lett! - álltam föl, az utolsó falat után, és adtam egy hatalmas cuppanósat Tommi arcára, nem is gondolkozva azon, hogy mit teszek. Nem csak magamat és Őt de nagybátyámat is meglepte ez az egész. - Azt hiszem én most indulok az iskolába. Atti akkor elviszel? - néztem nagy szemekkel bácsikám felé.
- Sajnálom Thuli. Ma kénytelen leszel gyalog menni, mivel be kell mennem a munkába és már így is késésben vagyok. 
- Nem kell gyalog menned.- szólt közbe Tommi. - Én beviszlek téged ha szeretnéd. 
- Igen azt meg köszönném!  Egy perc és indulhatunk is, csak hagy szaladjak fel a cuccomért. 
- Rendben addig én kiállok a kocsival.
Két perc sem telt el, és már útban voltunk az iskola felé. Egész úton nem beszéltünk egymással. Őt is és engem is feszéjezett ez az egész helyzet5. Nem mertem szóba hozni, azt ami tegnap történt, de sejtettem, hogy neki is ugyan ez jár a fejébe. 
Az iskola előtt megállt és várta, hogy kiszálljak, de nem mertem, mivel legnagyobb ellenségem Henna alig öt méterrel arrébb állt tőlünk a "kedves" kis csapatával, akik mindannyian minket figyeltek. " Most mit tegyek? Ha nem csókolom meg, akkor Hanna rájön, hogy hazudtam, de ha megcsókolom... Áhh azt nem tehetem ... Hacsak..."
- ÁÁÁÁ! Tommi bele ment valami a szemembe! - kezdetem el nagyon pislogni, és legyezgetni magamat.
- Várj segítek kiszedni. - hajolt közelebb hozzám, én meg azonnal adtam a szájára egy puszit, majd kipattantam a kocsiból, és Hannaék  álmélkodó tekintetének kíséretében berohantam az osztályomba egy értetlen finnt magam mögött hagyva a kocsiba...

2.Fejezet Hazugság a köbön..

Sziasztok! Örülök ám a komiknak bevallom nem számítottam ennyire :$ Nos meghoztam a következő részt remélem tetszeni fog nektek :$




*Thulia*


Reggel mikor felébredtem és kinyitottam a szememet azonnal bevillantak a tegnap eseményei. "Tommi megkért ENGEM, hogy legyek az aszisztense!" Erre a gondolatra azonnal egy hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Tommi Parmakoski az az ember akiért egész eddigi életemben titkos érzelmeket tápláltam. 
"De most ideje felkelnem, mert Letti bármelyik pillanatban itt lehet." 
Nem is tévedtem sokat, mivel barátnőm alig fél óta múlva csöngetett az ajtón.  Lerohantam a lépcsőn és bekiabáltam a konyhába ahol Nagybácsikámék reggeliztek éppen Tommi társaságában.
- Sziasztok elmentem majd jövök! - kiáltottam be hozzájuk.
-Na de hova mész?  - nézett rám nagy szemekkel nagynéném.
- Csak Lettivel megyek vásárolni a plazába. Nyugi nem lesz semmi baj. És ha van valami elértek telefonon. Na megyek sziasztok.
Nagynénikémék elég megdöbbent arcot vágtak, mivel eddig mióta szüleim meghaltak semmi nem mozdított ki a házból az iskolán kívül.
Letti már a kocsijában várt és mikor beültem mellé azonnal indított.
- Szia Csajszi! Úgy hiányoztál!  Remélem ezentúl sűrűbben fogunk találkozni.
- Igen azt én is remélem. - mosolyogtam.
Egész nap a plázában vásároltunk. Annyi ruhát vettünk, hogy  alig bírtuk el őket a cipőkről meg nem is beszélve. Egy óra fele már én sem bírtam a tempót és barátnőm is teljesen ki volt merülve.
- Jaj Thuli üljünk le egy pár percre valahol ebédelni! Majd kilyukad a gyomrom és a lábaim is sajognak már.
- Rendbe. Én is így vagyok vele. Nézd ott egy jó kis hely mennyünk. Én narancs levet kérek! 
Mind a ketten kikértük a narancs levünket és egy szendvicsre is rálettem beszélve majd leültünk  egy asztalhoz.
- Nézd ott van Henna a csatlósaival, jaj de utálom őket! - mutatott Letti egy másik asztal felé, ahol legnagyobb ellenségeink ültek. Henna a suli menő csaja, ahogy mondani szokás. Egy igazi méhkirálynő. Csatlósai alatt barátnőm azt a két csajt értette akik mindig Henna mellett álltak. Ők is észrevettek, mert a következő pillanatban elindultak felénk.
- Sziasztok!R - köszönt Henna mézédes behízelgő hangon. - Thuli régen láttalak. Hogy vagy? Még mindig sajog a szíved a pasidért akit elvettem tőled? - nézett rá mosolyogva. "Mindjárt megtépem"
- Na most húzz melegebb éghajlatra. Pat egy fasz fej. Soha nem fogok utána sírni.
- Igen? - nézett rám kérdőn. - Tudod mit?! Az a  véleményem, hogy ezt csak azért mondod, mert, nincs senki aki szeretne egy ilyen csajt mint te.
- Ebben nagyon tévedsz! Van barátom. 
- És ki az? -  nézett rám nagy szemekkel, de nem csak Ő hanem minden ki más is Letrtivel az élen.
 - Tommi. Tommi Parmakoski. - Mindenki tudta ki Tommi, és mindenki tudta azt is, hogy a nagybátyám testvére, vagy is egész hihető olt. Fogalmam sincs hogy miért Őt mondtam.
Henna-nak annyira le esett az álla, hogy szóhoz sem jutott. Nem is rontották tovább ott a levegőt. 
- Miért hazudtál? Főleg Tommiról!  - nézett rám megrovón Letti, mikor a hárpiák már halló távolságon kívülre estek.
- Fogalmam sincs! - hajtottam le a fejem.  - Egyszerűen csak jött magától. Sanálom!
- Szerintem ne tőlem kérj bocsánatot . Jaj te csaj! Gyere inkább menjünk haza. - állt fel.
- Szerintem is.
Nem sokkal ezután már a házunk előtt álltunk meg az autóval.
 - Bejössz? - kérdeztem barátnőmet. 
- Nem sajnos mennem kell haza de este még mindenféleképpen beszélünk neten. 
- Oké! Köszi, hogy eljöttél velem. 
Bementem a házba ahol síri csend honolt. 
- Hahó! Van itthon valaki? - kiáltottam el magam, de választ sehonnan sem kaptam. A nappaliba mentem ahonnan a TV hangját véltem felfedezni. Nem is tévedtem tényleg be volt kapcsolva, de csak Tommi volt bent aki békésen szunyókált a kanapén. 
" Jaj milyen édes, Miért nem tudsz észrevenni? Olyan jó lenne, ha úgy gondolnál rám, ahogy én rád!"
Fogtam egy plédet és betakargattam az aló finnt." Ha már ott vagyok " alapon végigsimítottam a mellkasán, és elindultam kifelé...Illetve csak indultam volna mert "valaki" elkapta a kezem......

1. Fejezet A nagy lehetőség

*Thulia*

-          Tulia! Gyere le a szobádból! Nem gubbaszthatsz állandóan odafent!  - szólt fel nagybátyám.

Én Tulia Pohla vagyok.  Nagybátyámékkal élek, közel két hónapja, mivel szüleim egy autóbalesetben életüket vesztették.  Mivel még nem vagyok  tizennyolc éves így anyukám nővére lett a gyámom férjével Atti Parmakoskival. Itt élünk Finnország egyik legszebb városában Porkkala. Ez volt az a hely, ahová mindig is vágytam de nem ilyen áron.

-          Ezen az áron nem kell a boldogság! – vágtam földhöz a kezem ügyébe akadó első tárgyat, ami jelen esetben egy váza volt, és megint elkezdtem sírni. A következő pillanatban, már nyílt is az ajtó, és nénikém, Kharolin lépett be rajta.  Nem érzékeltem semmit a külvilágból, csak annyit, hogy valaki felemel, és az ágyamra fektet. Öt perc múlva már aludtam is…

*Tommi*

 - Thulia! Gyere le a szobádból! Nem gubbaszthatsz állandóan odafent! – kiabált fel bátyám neveltlányának a nappaliból. – Na mesélj öcskös! Régen láttalak! Mi van veled a szágudó cirkuszban!

- Semmi! Élvezem ott az életet, nagyon szeretek ott dolgozni, és Sebastiannál jobb munkatársat nem is tudnék elképzelni.

-Örülök, hogy jól érzed magad!

-Én is. De most már inkább mesélj te! Thulia tényleg itt lakik veletek?

-Igen itt, tudod a szülei …. – de itt testvérem el akadt a mondanivalójában. Őt is fájón érintették a történtek. Bevallom engem is megrázott, mikor meghallottam, pedig nem is voltunk olyan kapcsolatban, sőt… Szinte alig találkoztunk. Legutóbbi találkozásunk is három évvel ez előtt volt egy karácsonyi vacsorán. Azóta vagy én nem értem rá mikor ők itt voltak, vagy Ők nem értek rá, mikor én itt voltam. Thuliát is akkor láttam utoljára. Akkor még aranyos kislány volt, ami bátyám szerint teljesen megváltozott az utóbbi időben.

Ekkor egy hatalmas csörömpölést hallottunk fentről. Kharolin volt az első aki a lépcsőhöz szaladt, majd én következtem és a sort Atti  zárta. Amint beléptem a szobába a döbbenet cikázott át rajtam. Egy teljesen összetört fiatal nőt láttam, aki a földön ült sírva. Összeszorult a látványtól a szívem. Atti feleségét próbálta kihúzni a szobából, mind a ketten jobbnak láttuk, ha ezt nem nézi végig, eközben én Thuliat raktam fel az ágyra.  Alig öt perc után már el is aludt. Egy ideig csak néztem a lányt. Ahogy így pihen egész nyugodtnak látszik az arca, ami sokkal szebb látványt nyújtott így. „Nem mondom, nagyon csinos lány” – gondoltam – „ Na de Tommi Parmakoski! Hol jár az eszed!!!!  Hiszen ő sokkal fiatalabb nálad.”  Jobbnak láttam, ha nem nézem tovább az alvó szépséget, inkább lementem a konyhába testvéremékhez. Kharo ugyan olyan zaklatott volt, mint mikor testvérem kihozta a szobából.

-          Szerintem fektesd le! – ajánlottam. Atti csak bólintott, majd tíz perc múlva vissza is tért. Az Ő arca is elég nyúzott volt. Gondolom nem ez az első eset, sőt szerintem már volt ilyen több is.

A hosszú csendet végül ő törte meg.

-          Nem jó ez így! – Temette arcát a kezébe.  – Minden nap ez van. Thuli kezelhetetlen, Kharo meg….Nos lassan ő is egy ideg roncs lesz. Én meg csak nézem mit csinálnak magukkal, és egymással. Nem tudom milyen érzés, mivel nem az én testvérem halt meg, de azt tudom, hgy Kharo nagyon szenved. Főleg úgy, hogy Thuli itt van.

Ekkor nekem eszembe jutott valami.

-          Te Atti! Azt hiszem megtaláltam a megoldást.

-          És mi lenne az? – kapta fől a fejét.

-          Thuliat elviszem magammal! Ha jól tudom, már csak  egy hónap van hátra neki az iskolából. Utána meg a nyarat tölthetné velem az F1-ben.

-          Nem is tudom… Biztos, hogy jó ötlet? – kérdezte eléggé bizonytalan hangon.

-          Igen, véleményem szerint jó ötlet, mivel így az ő életében is lesz egy kis változatosság, és Kharo is megnyugodhat egy kicsit.

-          Rendben van! Majd megbeszélem Kharoval este ezt az egészet – egyezett bele némi hezitálás után.  – De most már csinálni kéne valami vacsorát. Vagy szerinted inkább rendeljünk?

-          Én a rendelés mellet szavazok. – nevettem. – Különben is, nem soká kezdődik a hoki döntő. Ideje lenne bekapcsolni a TV-t. – azzal gondtalanul elindultunk a nappaliba, nem is sejtve, hogy valaki kihallgatta beszélgetésünket…

*Thulia*

Ahogy vissza léptem a szobámba, de még mindig a hallottakon járt az agyam. Nem tudom, hogy jó ötlet lenne- e elmenni Tommival, de azt tudtam, hogy itt nem maradhatok. Igaza van nagybátyámnak. Kharot sem idegelhetem tovább, és nekem is rossz ez a sok emlék, amik állandóan felsértik a sebeimet. 

Sokáig hezitáltam még, de végül úgy döntöttem megyek. „Fel kell hívnom Lettit.” Azzal már tárcsáztam is legjobb barátnőm számát.

-          Igen tessék! – szólalt meg a vonal túlsó oldalán a régen hallott hang.

-          Szia Letti! Itt Thuli! – köszöntem. A vonal túlsó végén néma csernd volt a válasz. – Zavarlak?

-          Jaj nem dehogy is! Thuli! Annyira hiányzott már a hangod! És te is nagyon hiányzol! Nagyon örülök, hogy végre hívtál.- lelkendezett Lertti.

-          Nekem is nagyon hiányoztál! – mondtam, és csak most döbbentem rá arra, hogy ennek mekkora valóság alapja van.

-          Na de mesélj mi van veled!

-          Képzeld… - és ezzel a lendülettel elmeséltem neki, mindent a ma történtekről egészen Tommi ajánlatáig.

-          Várj! Ez az a Tommi…? -  kérdezte barátnőm. Ő volt az az egyetlen ember aki tudott a titkomról, hogy mit is jelent nekem Tommi.

-          Igen Ő az! – válaszoltam és a fülem tövéig elpirultam.

-          Na! Csajszi! Akkor meg!?! Mond azt, hogy igent mondasz majd ha téged is megkérdeznek!

-          Persze, hogy azt mondok.

-          Ugye tudod, hogy piszok mázlista vagy!

-          Azért én ezt nem így érzem… - szontyolódtam el.

-          Igazad van sajnálom … - lohadt le az ő lelkesedése is. „ jaj istenem ezt megint jól megcsináltam! „

-          Figyelj! Lenne egy kérésem! El jönnél velem vásárolni ruhákat? Tudod, valamit be kéne újítani. – közöltem. Tudtam, hogy erre azonnal vevő lesz, és nem is kellet csalódnom. Nyomban visszatért a lelkesedése.

Húsz perc múlva, miután már megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk  vásárolni, bontottam a vonalat és úgy láttam jónak ha lemegyek a nappaliba. Illene csatlakozom a társasághoz. 

Akkor már nagynéném is lent volt, és férje mellett a nagyobb kanapét befoglalták. Köszöntem nekik, és a konyhába vonultam, hogy valami ennivalót keressek magamnak, mert már  reggel óta nem ettem semmit. Ahogy kint tébláboltam éreztem, hogy valaki figyel. Nem is tévedtem sokat, mivel Tommi állt az ajtóban. Azonnal hevesebben kezdett verni a szívem.

-          Szia Thuli! – köszönt, azon a hangon, amit már évek óta nem felejtettem el. – Jobban vagy már?

-          Szia Tommi! Igen köszönöm. ÉS sajnálom, hogy így kellet látnod. – mondtam, és éreztem, hogy arcom a pipacsvörös színt veszi fel.

-          Nem kell szégyellned magad. – jött közelebb. Örültem, hogy vörös színemet ennek tudja be, mert így legalább fogalma nincs arról, hogy valójában mind ezt ő váltotta ki belőlem.  Vagy is a személye. – Thuli, figyelj! Lenne egy ajánlatom a számodra. Lesz időd megfontolni, szóval egyenlőre csak annyit kérek, hogy hallgass végig.

-          Rendben – egyeztem bele, pedig már tudtam is, hogy mi lesz a kérése.

-          Szóval arról lenne szó, hogy nekem kéne egy asszisztens az F1-be. És én rád gondoltam. Nem kell azonnal válaszolnod, csak kérlek fontold meg a…

-          Rendben! Benne vagyok. – mondtam mosolyogva. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött, de örültem neki, hogy ilyen reakciót váltottam ki belőle. – Viszont elmondanád, hogy pontosan mi is lenne a feladatom.

-          Persze. Szóval jönnél velem minden versenyre. Segítenél nekem Seb mellet is és intézni az ügyeket, amiket eddig nekem kellet – hadarta el egyszuszra, de még mindig érződött rajta a meglepettség.  – Arra gondoltam, hogy a suli vége után közvetlen az első versenyen már kezdhetnél is.

-          Oké! Nekem tökéletes. És Tommi – szóltam a már indulni készülő szőkeség után. – Köszönöm, hogy rám gondoltál. Ígérem nem fogsz bennem csalódni.

-          Ebben én is biztos vagyok.- mosolygott rám, amitől nekem ismét elkezdett rogyadozni a térdem.

Még vagy fél órát szöszmötöltem a konyhába, aztán fogtam magam és felmentem a szobámba. Gyorsan megfürödtem, és  úgy döntöttem jobb ha elteszem magam holnapra, mert elég mozgalmas napnak nézek elébe. Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire..